Új, közösségi épülettel gazdagodhat városunk PDF Nyomtatás E-mail

 

Az ÚMVP Irányító Hatósága 76/2011. (VII.29.) VM rendelet alapján meghirdette a LEADER pályázati felhívást.

Önkormányzatunk pályázatot nyújtott be a 1 025 475 célterület azonosító számú „Közösségi célú fejlesztés” jogcímre a „Hagyományőrzés feltételeinek megteremtése” célterületre.

A támogatás kulturális, vallási hagyományok, népszokások ápolásához, bemutatásához, ősi mesterségek felelevenítéséhez kapcsolódó bemutató tér kialakításához, épület külső és belső felújításához, szükséges eszközök, berendezési és használati tárgyak, tradicionális viseletek beszerzéséhez vehető igénybe.

A pályázati kiírást kihasználva lehetőség nyílt a Záhony, Ady Endre út 74. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanon (Tájházzal közös udvaron lévő épület) található felépítmény külső belső felújítására, az udvar rendbe tételére és népi berendezési tárgyak beszerzésére. A felújított népi lakóház bemutató teremként, egyéb rendezvények, esetlegesen néprajzi szakkörök helyszíneként településünk értékeit növelhetné.

A 3 helyiségből álló lakóház eléggé lelakott állapota szükségessé teszi a teljes felújítást: a falak megerősítését. Szükséges a tetőhéjazat újrarakása, felújítása. A helyiségek belső padlózatát újakkal kell kicserélni, hiszen a felújítással a cél egy jelenkori igényeket kielégítő közösségi tér kialakítása. Ennek megfelelően a nagyobbik szobában terveznénk kialakítani azt a tanácskozó-előadótermet, ahol 20-30 főre székek és asztalok biztosítják a kulturált előadásokhoz, szórakozáshoz szükséges teret.

A középső helyiség hátsó részében egy vizesblokk kerülne kialakításra, mivel az épület aktív közösségi funkciókkal is rendelkezik majd. Ide egy kis tálaló tervezendő, vízmelegítővel, beépített konyhaszekrénnyel, feldolgozó térrel (pl. szendvicskészítéshez, teafőzéshez stb.)
A harmadik, hátsó helyiség a kiállítás helyisége lehetne. Itt alakítható ki akár a vasúti kiállítás, illetőleg egyéb időszakos kiállításoknak is tered adhatna a helyiség.
Az épület külső felújításánál törekedni szeretnénk a hagyományos házkülső megőrzésére: fehér falak, sötétbarnára festett nyílászárók (amiket feltétlenül meg kell őrizni a hagyományos külső-belső megjelenés miatt), lapjára fektetett égetett téglával kirakott tornác.

Az épület előtti terület ugyan viszonylag kisebb méretű, de a tereprendezés során asztalok, padok elhelyezésére lenne lehetőség. A tér teljes kihasználása érdekében három szalonnasütő és egy kemence kerülne elhelyezésre, ahol baráti társaságok, kisebb-nagyobb közösségek tölthetik el szabadidejüket. Az új funkcióval rendelkező tér a hagyományőrző rendezvények (városnap, gyereknap, állami ünnepségek) új helyszíneként jelenhet meg.

Feltételezhető, hogy az új épület birtokba vételével és a programsorozatokba való bekapcsolásával megnő a látogatottság, ezért egy wc-csoport (vizesblokk) megépítése is szükséges. Ennek elhelyezését a két épület közötti hátsó térségben tervezzük, a házakkal megegyező anyagokból, gyorsan növő sövénykerítéssel elválasztva az udvar hasznos terétől.

A pályázati döntés függvényében a felújításra várhatóan 2012. év tavaszán kerülhet sor.

 

Keresés

Záhony Város Bemutató Videó



Get the Flash Player to see this player.

time2online Extensions: Simple Video Flash Player Module

Eseménynaptár

<<  Október 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Linkek







Záhonyi-Zóna

Körpanorámák

Pályázatok, tájékoztatók